blogr.hu
A modern kor naplója


Média az internet kora előtt: Televízió

 Napjaink legnagyobb határú tömegkommunikációs médiuma a televízió. Műsorában, szerkezetében alapvetően a rádió által a 30-as években létrehozott műsorpolitikát folytatja; napjainkban a tematikus csatornák megjelenése párhuzamba állítható a rádiós formátumokkal is. Jelenleg az interaktív, digitálsi televíziózás jelenti a legújabb technológiát, mely elképzelhető, hogy a jövőben valamiféleképp az internetes felülethez hasonlóvá válik. Az első ilyen, ehhez hasonló technológia, az internetes on-demandnak megfelelő, de fizetős pay-per-view, illetve interaktív szolgáltatások már léteznek.

Magyar Televízió

Televíziózás története Magyarországon

Magyarországon már 1919 óta folytak televíziós kísérletek. Mihály Dénes 30 soros állókép tévéközvetítését mutatta be ekkor Budapesten. Rendszerét a német posta 1924-ben középhullámú tévéátvitelre használta. A Magyar Televízió 1954-ben kezdte kísérleti adásai sugárzását, hivatalosan 1957. május elsején indult. Kezdetben a műsorok zöme élőben ment vagy filmre készült (más képrögzítési technológia még nem volt). A televízió ebben a korszakban közösségi esemény volt: egy készülékkel rendelkező családnál gyűltek össze a szomszédok a tévé nézésére. (kép: Korabeli tévéműsor. tvmusor.jpg) 1958-ban jelentkezett az első TV-Híradó. (kép: hirado.gif) 1973-ban válnak rendszerré a 2. program műsorai. A kettes program oktatási programokat sugárzott és itt voltak az ismétlések is. A hetvenes években egyre több a színes műsor. 1974-ben az MTV intézményileg leválik a Magyar Rádiótól. 1989-ben jelentkezett az első magántelevízió és egyben az első reggeli műsor Magyarországon: a Magyar TV frekvenciáin jelentkezett a Nap TV. A frekvenciamoratórium bevezetése után a születő demokráciában a lakosok információigényét a kis városi kábeltévék elégítették ki. A közösségi antennák (CA-TV: community antenna TV) nálunk a nyolcvans években jöttek divatba, elsősorban azért, hogy egy magas tetőantennáról szétosszák a magyar mellett a környező országok nálunkénál népszerűbb tévéprogramjait (osztrák, csehszlovák, jugoszláv tévék). A 80-as évek végén a lakótelepeken már megjelentek az első parabolaantennák is. Így hamarosan a kábeltévék kínálata a magyar, a legközelebbi szomszédos ország, és 3-4 műholdas csatorna mellett a helyi városi tévé adása volt. Miután a kábelrenszerek összekapcsolása is tilos volt, országos "hálózatos" műsor készítésére egy megoldás kínálkozott: videokazettán száznál is több példányban lemásolni a műsort, elküldeni a kábeltévék központjába és ott azt mindenhol egyidejűleg elindítva lejátszani. Ilyen kazettás terjesztéssel indult el a Szív TV, a TV4 és a HBO is.

1997-ben indultak a kereskedelmi országos tévék, a TV2 és az RTL Klub. Ezzel egyidejűleg megszünt a Magyar Televízió 2. programjának földi sugárzása: ezentúl csak műholdról lehetett fogni.

"Forrás: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet"

<< Vissza
Ajánlott
Oldalak
Olcsó cégalapítás akár online cégalapítás, kft alapítás most kedvező árakon szakképzett ügyvédi irodák segítségével
olcsó cégalapítás
Magyarország egyik piacvezető domain és tárhely szolgáltatója egyedi tárhely ajánlatokkal, kedvező .HU és nemzetközi domain regisztrációval, SMTP szerver opcióval várja mindazokat, akiknek fontos honlapjuk biztonsága. Nálunk nincs megállás, miért üzemelte
Domain, tárhely, webtárhely, SMTP, VPS szolgáltatások
Kupon várárlás és bónusz kupon kedvezmények a legújabb csajos kuponok
Kupon, kupon vásárlás, bónusz kupon
A jövő informatikája - innovatív ügyfélszerző IT megoldások mindenkinek!
www.ens.hu
Buszrendelés és buszbérlés, egyéni és szakmai, kis és nagycsoportos kirándulások, városnézések, transzferek bel- és külföldön!
Buszbérlés és buszrendelés
Internet szolgáltatótól független e-mail küldés a világon bárhol mobiltelefon, laptop, vagy tablet segítségével. Legyen saját SMTP kiszolgáló szervere.
SMTP szerver, smtp kiszolgáló, smtp
Honlap és webáruház egyedileg igényesen elkészítve, keresőbarát kivitelezésben! Mindez elérhető árakon, INGYENES Google kampánnyal!
grafikai tervezés, honlap, webáruház, keresőmarketing (SEO), domain és tárhely
Dialekt: hogy EGYET értsünk! A Dialekt Fordítóiroda fiatal, dinamikus fordító és szakfordító csapata tevékenységének és szolgáltatásainak színvonalát képzett fordítóira, szakfordítóira, lektoraira és több éves szakmai tapasztalatra alapozza. Legyen Ön is
Fordítás, szakfordítás, fordítóiroda
blog blogger média napló napló vezetés twitter
SMTP.hu
DOMAIN NAGYKER - DOMAINEK KERESKEDELMÉVEL FOGLALKOZÓ KIKÖTŐ
Bérlet
Vásárlás
Hirdetnék